Milyen korú gyermekek vehetnek részt a táborainkban?
Táborainkat 9-18 éves gyermekeknek ajánljuk. A kisebbeknél jó, ha már van "ottalvós" tapasztalat és önállóság a napi rutin tekintetében. A résztvevők többsége általános iskolában felső tagozatos, vagy középiskolás diák, jellemzően 13-16 évesek. Az életkort a szobabeosztások kialakításánál is szem előtt tartjuk. Azokat, akik már "kiöregedtek" a gyerektáborból, de szívesen jönnének továbbra is, ifjúsági művésztelepünkbe várjuk.
Mennyire kötöttek a programok?
Tematikus foglalkozásainkat délelőtt 9-12-ig, délután 14-18 óráig tartjuk. A foglalkozásokon való részvétel kötelező, de természetesen bármikor megszakítható egy kis lazítás erejéig. A feladatkiadások után mindenki saját tampójában haladhat, a tanárok egyéni konzultációkkal segítik munkátokat. A művésztanárok a foglalkozás ideje alatt állnak a gyermekhad rendelkezésére, azon túl is szabad a műhelyekben tevékenykedni, de a tanárok nyúzását ilyenkor már kérjük mellőzni.
Mi a különbség a gyermektábor és a művésztelep között?
A TÁBOR elsősorban 10-18 éves gyerekeknek szól, ahol akár kezdő szinttől, de az egyéni képességeket, szinteket figyelembe véve kötöttebb program szerint haladhatnak a feladatokkal a táborozók. A MŰVÉSZTELEP főként 18-25 éves korban javasolt, itt már kötetlenebb, konzultációs jellegű alkotás van komplexebb, némi technikai előképzettséget igénylő feladatokkal - inkább témák és irányok megadásával vagy saját program megvalósításával dolgoznak a művésztelep résztvevői.
Kipróbálhatom egy másik tábor tevékenységét is?
Természetesen kipróbálhatod. Ha egy adott feladattal végeztél, nyugodtan betekinthetsz egy másik tábor tevékenységébe. Ha nagyon megtetszett, ott is maradhatsz.
Mit kell vinni a táborba?
Eszközök, anyagok:
A tábor ideje alatt az alkotáshoz szükséges minden eszközt, anyagot biztosítunk. Aki szeretné bemutatni otthoni munkáit, vagy ragaszkodik kedvenc eszközeihez, bátran hozza magával.
Zsebpénz, telefon, értékek
A táborozó a saját értékeiért (zsebpénz, mobiltelefon, ékszerek, stb.)maga felel. Zsebpénz nem szükséges túl sok. Ha szeretné, értékeit megőrzésre átadhatja a táborvezetőknek.
Ruházat, védelem
Az évszaknak megfelelő, kényelmes öltözék megfelelő, de készüljünk esőre/hűvösebb időre is, tehát 1-2 melegebb ruha, vízhatlan ruházat, esőkabát, esernyő, zártabb cipő nem árt. Mivel ez művésztábor, a használt anyagok (festékek, nyomdafesték, ragasztó) miatt nem árt egy „játszósruha” sem.
Aki tervez egyedi póló vagy akár táska készítést, kérjük hozzon magával erre a célra nyomtatható világos színű pólót, esetleg vászontáskát.
Fürdőruha. A fürdés a Körösben fakultatív, biztonságos, mindig tanári felügyelettel történik.
Figyelünk az UV sugárzásra, de naptej legyen a táborozóknál, különösen aki érzékeny bőrű és hajlamos a leégésre.
Mivel ez egy vízparti tábor, a szúnyogirtás ellenére is előfordulhatnak szúnyogok, így hasznos ha van a táborozónál szúnyogriasztó spray.
Hány gyermek és hány tanár vesz részt a táborban?
Változó, a tavalyi adatok alapján egy turnusban kb. 60 diák és 7 tanár táborozott. A foglalkozások alkalmával a csoportok 12-15 fősek.
Mi a tábor pontos helyszíne?
A tábor neve és címe: DALERD Zrt. Erdészeti Erdei Iskola
5700 Gyula, Bánom tanya 22.
Megközelítése: a Gyuláról Sarkad felé vezető úton a Fekete-Körös híd előtt a töltésen kell lefordulni Gyulai Városerdő felé.
Lesz csoportos utazás Budapestről?
Táborunkba Budapestről csoportot utaztatunk, kísérőtanári felügyelettel. Az utazás vonattal történik Gyulai Városerdőre, békéscsabai átszállással. A tábor végeztével ugyanígy vissza.
Az utazáshoz Országbérlet vásárlását javasoljuk, mivel ez a legpraktikusabb megoldás. Diákigazolvány szükséges.
Az utazás részleteit később pontosítjuk.
Hány órára kell érkezni a tábor kezdőnapján? Mikor kell menni e gyerekekért a zárónapon?
Kérjük, a turnus kezdőnapján lehetőség szerint 12-14 óra között érkezzenek meg a tábor helyszínére. Hideg élelmet úgy hozzanak magukkal a táborozók, hogy az első tábori étkezésünk a 18 órakor felszolgált vacsora lesz.
A tábor zárónapján 13 és 15 óra között kérjük a gyerekeket elvinni. Ezen a napon még ebédet kapnak a táborozók, A vonatútra vizet biztosítunk.
Hogyan történik az étkeztetés?
Napi háromszori étkezést biztosít számunkra egy helyi konyha.
Ételallergiára figyelemmel tudnak lenni?
Természetesen igen. A jelentkezési lapon a "speciális kérésem az étkezéssel kapcsolatban" fülön kérjük jelezni.
A konyha csak orvosilag igazolt ételallergiát tud elfogadni, ezért kérjük, amennyiben igényt tartanak a speciális étrendre, az azt igazoló orvosi igazolást e-mail címünkre szíveskedjenek elküldeni. (nagyonnyar@gmail.com)
A tábori díjról kapok számlát?
Nem. Táborunkat a Nagyonnyár Művészeti Alapítvány működteti az alapítvány számára befizetett támogatásokból. A támogatások befizetéséről támogatói igazolást állítunk ki.
Hány ágyasak a szobák?
A szobák 8-12 ágyasak, közös vizesblokkal.
Van-e más program az alkotáson kívül?
Fürdőzés a Fekete-Körösben tanári felügyelettel, az időjárás függvényében a kijelölt szabadstrandon, akár naponta. A parton büfé is van.
Városnézés Gyulán (Százéves cukrászda, Almássy kastély, középkori téglavár), és Sarkadon (városnézés, fagyizás).
Orvosi igazolás szükséges-e?