Nemzetközi művésztábort rendeznek Gyula-Városerdőn

Idén összesen százhúsz gyermek és fiatal részvételével Gyula-Városerdőn, az erdei iskola különleges környezetében rendezték, rendezik meg a Nagyonnyár! art camp elnevezésű nemzetközi kreatív művésztábort. 

A 9-19 éves gyermekek és fiatalok az ország számos részéről jöttek el a művésztáborba. A teljesség igénye nélkül érkeztek diákok a Dunántúlról, Siófokról, Zalaegerszegről, Pécsről, Mosonmagyaróvárról, Budapestről, de a határon túlról, így Ausztriából és a Felvidékről is, illetve a közeli, partiumi Nagyváradról ugyancsak többen vesznek részt a programban, de gyulai tanulónk is van – nyilatkozta lapunknak Hegedűs Tibor táborvezető, művésztanár, Aros Éva művésztanár, az esemény marketingvezetője és Kurucz Tímea művészpedagógus, aki a kreatív térépítés műhelyt vezeti. Mint megtudtuk, a tanulók több területen, grafikus, festő, animációs, felvételi előkészítő és kreatív térépítés műhelyekben próbálhatják ki magukat, illetve előző héten a tűzzománcot és a public artot is választhatták, valamint az intermédia felé is nyitottak a szervezők.

A Nagyonnyár! art campet egyébként immáron tizedik alkalommal rendezik meg, és olyan művésztanárok hívták életre, akik egykoron Nyíregyházán, az ottani főiskolán, egyetemen végeztek, és már mintegy harminc éve alkotnak egy művészi közösséget. Bár maguk a pedagógusok Debrecentől Budapestig, Szolnoktól Székesfehérvárig az ország számos részén tanítanak, dolgoznak, közösségük összetartja őket, remek csapatot alkotnak, ami a gyerekek, fiatalok számára is sokat jelent.  

– Az art camp az évek alatt folyamatosan fejlődött, bővült, éppen ezért újabb helyszínt kerestünk a foglalkozások számára. Így találtuk meg az ideális körülményeket, az inspiráló alkotói közeget és megfelelő nagyságú helyet egyaránt biztosító Gyula-Városerdőn fekvő erdei iskolát – fogalmazott Aros Éva. Mint elmondta, a gyerekekkel igyekeztek maximálisan kihasználni a lehetőségeket, hiszen a közelben az erdei környezet mellett kőhajításnyira fekszik a szabadstrand, ahol szinte napi rendszerességgel megfordultak, megfordulnak a táborlakók. A fürdőzők, kikapcsolódók is szívesen találkoztak a fiatal művészekkel. Hegedűs Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek olyan anyagokkal, illetve eszközökkel is dolgozhatnak, amire az iskolában nem feltétlenül nyílik lehetőségük. Az idei évben a felvételi előkészítő is szerepet kapott a programok során. – Eddig is nagyon sok diákunk került be művészeti közép- és felsőoktatásba, bár a tábor célja nem elsősorban ez. Idén pedig éppen az igények miatt elindítottuk a felvételi előkészítő műhelyt, ahol olyan szakember foglalkozik a fiatalokkal, akinek éppen ez a szakterülete, és természetesen más pedagógusok is tudnak tanácsokat, instrukciókat adni a sikeres felvételihez – tette hozzá. Strandolás és számháború is színesítette a napokat. Kurucz Tímea elmondta, a gyerekek számára az is különleges élmény, hogy a művészeti iskolás és a nem művészeti iskolás, például még hagyományos általános iskolába járó diákok is jelen vannak. Előbbiek megosztják tapasztalataikat a többiekkel, tanácsot, rálátást adnak számukra. Az art camp természetesen nem csak a munkáról szól, bár a fiatalok alig akarnak elszakadni az alkotástól. Ahogy említettük, gyakran kijárnak, kijártak a szabadstrandra, de a teljesség igénye nélkül számháború és közös bográcsozás is színesítette a különleges környezetben eltöltött napokat. 

Forrás BEOL.HU (az eredeti cikk képekkel)
https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2023/07/nemzetkozi-muvesztabort-rendeznek-gyula-varoserdon-galeriaval?fbclid=IwAR0VLyTP2N1JWzm04WZwskGxCNSQ5w3lCdhogf5-y3HC1cQjU_cZva52IAs